Ugrás a tartalomhozUgrás a fő navigációhoz Ugrás a lábléchez

Lágy dombokkal ölelt, hosszú völgyekkel tagolt, többnyire erdővel borított változatos felszínű táj egyik völgyében bújik meg az alig százötven ház alkotta falu, a Karasica két partján, ott, ahol a patak útjának indul. A községet a mai napig többnyire a 18. században a fuldai apátság területéről betelepített németek leszármazottai lakják, akik magukkal hozták kultúrájukat és szokásaikat, de újabban az ország és Európa más tájairól is érkeznek hozzánk a letelepedni vágyók, valamint a csendet és nyugalmat áhítók, akik ebben a meghitt faluban szeretnék kipihenni a világ zaját.

Közigazgatási szempontból Feked a háború után elvesztette jelentőségét. Mára sajnos fel kellett adjuk iskolánkat, óvodánkat és szinte az összes intézményünket, de az önkormányzat, a lakosság, valamint az elszármazottak összefogásának köszönhetően településünk fejlődésnek indult, amely alatt nem csupán infrastrukturális beruházásokat kell érteni, hanem ennél fontosabb annak a szellemnek az ereje, mely ezt a közösséget formálja.

Nem szeretném hosszan untatni a látnivalókkal, a különböző rendezvényekkel és a nálunk egyedülálló építészeti örökséggel, inkább arra kérem, böngéssze oldalainkat és legyen részese annak a csodának, amit FEKEDnek hívnak. Bízom benne, hogy honlapunk felkelti érdeklődését és hamarosan személyesen is üdvözölhetjük Önt Fekeden.

Tillmann Péter, Feked polgármestere

Információ az Interneten

Településünk hírei iránt érdeklődők kezdeményezhetik felvételüket levelezőlistánkra, a Fekedi programok és a Gyerekprogramok Fekeden fb csoportjainkba.
Ha kérdése vagy megosztani valója van, írjon  e-mail-címünkre!

Ajándéktárgyak

Telekocsi

Talált tárgyak

GDPR